Azt hiszem most dőlt el végleg, hogy Dennis Lehane sose lesz a kedvenc íróm. Első találkozásom se zajlott túl kellemesen, a Titokzatos folyó egyszerűen nem hagyott nyomot bennem, pedig láttam, az biztos. (Annyira nem, hogy azt hittem, Robin Williams játszik benne, és csak most döbbentem rá, hogy keverem a filmet valamivel, amikor az imdb-n kikerestem.)
Aztán nekifutottam könyvben is, de nagyon nem jött be, egyszerűen nem bírtam olvasni, le is tettem hamarosan. Később egy másik Lehane könyvet, a Vihar-szigetet elolvastam és tetszett is, bár biztosan nem raknám még a top 100-ba se. Fura ez, amikor elvileg minden stimmel, van rejtély, van hangulat, feszültség, izgalom, csavar, de az egész egyben valamiért mégse működik. A Gone Baby Gone-t úgy ajánlotta valaki, hogy az egy igazán jó film, az imdb-n is jól áll, tehát rászántam azt a másfél órát.
És nem bántam meg, de... de nem is adta igazán azt, amit vártam volna. Ami megint csak hasonló módon érthetetlen, mint a Vihar-sziget esetében, mert a dolog rendben volt, kiváló színészek játszanak a filmben kiválóan, vannak benne nagyon jó jelenetek, nagyon realisztikusnak tűnik az egész.
Végigvonul a filmen egyfajta sötét, nyomott hangulat, amivel nekem két bajom van.
Egyrészt nem szeretem az ilyen handulatú filmeket, nyilván főleg azért, mert igényelen állatként szórakozni szeretnék, ha már egyszer nekiülök valaminek, így elég ritkán jönnek be az ilyesmik. Gondolom hangulat is kell hozzá, meg valami különösen megragadó a filmben. Eleinte úgy tűnt itt lesz ilyesmi, de nem, semmi, egyszerűen kifújt. A másik problémám ezzel, hogy a hangulatot csak úgy "odatették" nem volt semmilyen magyarázat a filmben (vagy ha volt, hát nekem nem esett le), hogy miért ilyen komor és depis még a legutolsó székláb is. Mivel a történet a főszereplő narrációja vezeti be, ami vissza-visszatér a film során, lehetséges, hogy innen a rossz hangulat. Ez ugyanis nem egy boldog történet.
Valójában semmi drámai nincs benne, egyszerűen az a puha kimúlás, amit az elején írtam. Többet nem igazán lehet elmondani róla, anélkül, hogy elspoilereznék komoly részeket a filmből. Akit érdekelnek a kissé köldöknézős, mindenáron morális agyalásra késztető filmek, azoknak szívből ajánlom, mivel a film, mint alkotás nagyon jó.
Hiába utálom, a sötét hangulat, a film képi világa nagyon rendben van, Ben Affleck kiválóan rendez, nagyon jók a párbeszédek, a filmet végiglengő amatőrizmus folytonos érzete, a szituációk mind a helyükön vannak. A szereplőgárda kiváló, különösen a rég (legalább is általam) nem látott Ed Harris. Morgan Freeman egyszerűen zseniális színész, de a filmben nem játszik túl nagy szerepet, ahol viszont igen, ott becsülettel uralja a terepet, különösen a legelső jelenetében, ahol egyszerűen lehengerlő.
Casey Affleck számomra tök ismeretlen, annak ellenére, hogy elvileg láttam a Ocean's filmekben, egyszerűen csak gyanúsan ismerős volt feje, aztán megnéztem az imdb-n és a hasonlóság rögtön értelmet is nyert. Korrekten hozta a figurát, feltéve, hogy végig egy szorulásos, kissé merengő, enyhén bambán néző szerepet kellett játszania. Nem volt rossz, inkább egysíkú, de ez így beleillett a filmbe. A filmbeli elrabolt kislány anyját játszó Amy Ryan megérdemelten kapott annyi díjat és jelölést, fantasztikusan lehetett utálni, amúgy igazán, zsigerből. Az biztos, hogy nagyon erős szövegeket kapott, de a hitelessége, a színészi teljesítménye enélkük is lenyűgöző.
A film - számomra - egyértelműen Ed Harris-é, aki valósággal izzott a vásznon (még ha esetünkben egy LCD-monitor helyettesítette azt), annyira átütő volt a megjelenésétől kezdve az utolsó rezdüléséig, hogy teljesen magával ragadott.
Összességében nem volt ez rossz film, sőt, de egyszerűen nem tudtam szeretni.
